Történetünk
2003-ban egy ma már nem létező kórház sebészeti osztály műtő-zsilipében várakoztam egy retronak is alig nevezhető bőrfotelbe rogyva. A mellettem ülő kolléga is túl volt már pár meneten aznap, a kávé pedig ugyanaz az értékelhetetlen barna lötty volt, mint mindig. Legalább dohányoztunk volna... Aztán egyszer csak rámnézett és azt mondta:
- Azért az vicces, hogy minden betegnek el mondod, hogyan is kellene étkeznie, mit is kellene ennie, de tulajdonképpen te ugyanazt a szemetet eszed.
....hát így kezdődött.
Az első néhány évben úgy gondoltuk, hogy barátokkal együtt próbálunk meg közösen venni földet és majd lesz valahogy. Közben jártuk az országot Somogytól Szabolcsig és próbáltuk kitalálni: mire is lenne szükségünk. Több alkalommal is közel kerültünk ahhoz, hogy földtulajdonosok legyünk, de az élet úgy látta jónak, hogy sem egy méreten aluli (Karancskeszi, Nógrád), sem pedig egy többszáz kilométer távolságra lévő (Szent László, Baranya) föld nem lesz alkalmas a céljainknak. Így egyiket sem tudtuk megvásárolni.
Az idő haladt, nem jutottunk közelebb. Elvégeztünk közben gyorsan (és tömegesen) egy "Gazda" tanfolyamot, hogy papíron legalább parasztok legyünk. A sikertelen keresésnek azonban volt egy pozitív hozadéka is: most már pontosan tudtam, mire van szükségem, milyen területet keresünk és ehhez kilenc és fél kritériumot fogalmaztam meg. Ebből azonban mindössze kilenchez ragaszkodtam. A terület:
- egy tagban legyen;
- formája minél jobban közelítsen a körhöz;
- minimálisan 115 ha legyen (ez a méretgazdaságosság határa);
- távolsága ne legyen nagyobb Budapesttől, mint 100km;
- legyen közel a településhez (a közművek miatt) és mégis távol (hogy az állatok miatt ne legyen konfliktus);
- a településhez képest keletre helyezkedjen el (a szélirány miatt);
- ne legyen az Alföldön;
- a közművek közül villany és vezetékes víz (az állatok miatt) minimálisan elérhető legyen;
- rendelkezzen a mezőgazdaságon túl egyéb lehetőségekkel is;
- és végül legyen különleges atmoszférája - legalább számomra, na ez volt az "fél".
Reménytelennek tűnt egy ilyen területet találni, de 9 év után végül 2012. novemberében egy éjszaka szembejött velem egy hirdetés:
"Hollókő másik oldalán állattartó telep gépekkel, állatokkal és 231 hektár termőfölddel sürgősen eladó. Irányár: 540M Ft."
- Van ötszázmilliód ezt megvenni?
- Ötvenmillióm sincs, de van 5.000 Ft-om, hogy lemenjünk megnézni, hogy pontosan mit árulnak.
- Hová megyünk?
- Fogalmam sincs. A hirdetésben nem volt benne, az ingatlanos, aki árulta, nem volt épp a helyzet magaslatán.
- Akkor mi a terv?
- Van egy fényképem és tudjuk, hogy Hollókő vonzáskörzetében van.
- Tehát egy fénykép alapján fogunk keresgélni.
Valamiért Alsótoldnál nyugat felé kanyarodtunk és a fennsíkot követően a völgy bejáratánál megláttam azt a vaskaput, ami a fényképen is szerepelt. Rajta EU-s támogatásról szóló tábla és egy mobilszám. Valljuk meg, ennek nem sok esélye volt. Nem mondom, hogy zakóban éppen alkalomhoz illően öltöztünk, talán ennek szólt az az ominózus mondat, mely azóta az emberismeret teljes hiányának szinonímájává vált:
- Ne haragudjon! Turistákkal nem foglalkozom.
Azért tisztességesen körbevezetett bennünket, bár az elhanyagolt állapotok, a trágyában ácsorgó állatok nem győztek meg elsőre. És másodikra sem. Mégis úgy éreztem, hogy ezt keressük. Mire Budapestre értünk az ár 350-re csökkent, az e-mailben megküldött anyagból pedig az derült ki, hogy tényleg turistának nézett bennünket.
A következő hónapokban folyamatosan kerültek napvilágra a tulajdonosok által elrejteni kívánt tények: lejárt bankhitel, be nem fejezett uniós telep-korszerűsítés, jogtalan földalapú támogatás-igénylések, baráti kölcsönök, végrehajtások és felszámolás előtti állapotok. Épeszű ember legkésőbb ekkor otthagyta volna az egészet, én azonban úgy éreztem, hogy ezt valahogy ki lehetne bogozni és így a tőke-követelmény is jelentősen csökkenthető lenne.
De a történet innen már egy új kezdetről, új emberekről és egy teljesen új szemléletről szól, melyet 2014-től hívunk Cservölgy Majornak.
A szaftos történetek megmaradnak a tagok számára, így innen nem derül majd ki, hogyan és milyen körülmények között sikerült végül megvásárolni a területet. Ha lesz időm, biztosan megírom majd, hogyan segített bennünket a Buda Cash csődje, hogyan fordultak egymás ellen a tulajdonosok, miért nem jó fogathajtónak lenni vagy éppen mi a különbség az "átvállalás" és az "elvállalás" szavak között. Szaftos könyv lesz...
Mostanra 2014. derekán járunk. A legelők rendbetétele folyt, de látszott, hogy a bozót újratermelődésére megoldást kell keresnünk. Egy olyan állatot, mely képes és alkalmas mindent lerágni, elfogyasztani és hasznosítani: így lettünk kereslet-alapú helyett kínálat-alapú, vagy ahogy mi hívjuk: "kecske alapú major".
Az elképzelés az volt, hogy a területet a havonta befizetett pénzekből tartjuk karban, melyhez egy egyesületet hozunk létre. Így a tagok a tagdíjon keresztül járulnak hozzá a vegyszermentes termőföld biztosításához. De tudtam, hogy itthon a tagdíjakért nem elég egy lehetőséget kínálni: kell valami kézzelfogható produktum is.
December közepére összeállt az ötlet és a barátaimat egy közös beszélgetésre hívtam meg. Meséltem nekik az elveimről, a területről és mindarról, amit a gyógyításhoz szükségesnek tartok. Majd megkérdeztem, hogy volna-e kedvük vásárolni 1-1 kecskét, cserébe, ha lesz sajt, azt egymás között elosztjuk.
Természetesen nem vették komolyan egészen addig, míg ki nem osztottam nekik a ma már "alapokmányként" használt kecsketartási költségtáblát. Richie rám nézett és azt mondta:
- Ennél nagyobb hülyeségre is adtunk már össze pénzt. Én veszek egy kecskét!
Néhány perc alatt eldőlt a kérdés. Aznap éjjel 14 család döntött úgy, hogy saját kecskét vásárol a Majorban, bár akkor még nem tudtam hogyan fogunk sajtot készíteni. Megbíztak abban, amit mondtam és megalakult a Közösség.
Azóta minden évben, ha tehetjük összejövünk és "Nagy Sajtnap" néven megünnepeljük május végén azt, hogy el mertük közösen indítani ezt a kezdeményezést.